A bakelit alapvetései

Biztos vagyok benne, hogy olvastad a Time Magazine cikkét a bakelit feltámadásáról, és talán a Billboard vezércikke sem kerülte el a figyelmed a vinyl és a digitális kiadványok házasságáról. Nos, a hír igaz, a bakelit visszatért! Na nem mintha valaha is eltűnt volna, de figyelembe véve, hogy olyan időket élünk, amikor a fizikai zenehordozók értékesítése folyamatosan csökken, a bakelit eladási mutatói szépen emelkednek. Amikor a Tunecore.com felért, hogy írjak valamit a vinylről, úgy döntöttem, hogy azokat a kérdéseket veszem sorra, amelyeket a leggyakrabban szegeznek nekem, kezdve a bakelit nagy visszatérésétől a kislemezek időkorlátozásáig. Remélem, jól jönnek majd, amikor elkészíted az első, illetve következő lemezedet! 

Bakelit, íme az új bakelit!

Manapság az egyik leggyakoribb kérdés, amit feltesznek nekem, hogy mitől jött újra divatba a bakelit? Az én meglátásom szerint azonban nem a vinyl tért vissza, hanem ez a fordulat is a digitális zene térnyerésének köszönhető. Először is, sok audiofil és DJ számára a bakelit mitsem vesztett a fontosságából. Másokat, mint én, az MP3 megjelenése terelt vissza felé. Az emberek elkezdtek rájönni, hogy tulajdonképpen nincs szükségük a CD-re, így egyre többen dobálják ki őket és törnek inkább lándzsát a jó öreg vinyl és a kényelmes MP3 formátum mellett. A CD-nek is megvannak a maga előnyei, és ha csak egy formátum létezhetne, valószínűleg a CD-t lenne a leglogikusabb megtartani, hiszen kézzelfogható hanghordozó, informatív borítóval, illetve füzetkével és még a mérete is az ésszerűség határain belül van. A digitális formátumok megjelenésével azonban a dolgok megváltoztak, és a legideálisabb felállásnak most az tűnik, hogy amíg úton van az ember, a könnyen hordozható iPodé vagy MP3-lejátszóé a főszerep (a kocsiban, az edzőteremben, stb),  de otthon a vinyl nyújtotta csúcsélmény vár. A bakelit és az MP3 együttese simán kiváltja a CD-t, sőt a borítók nagyobbak, a hangzás melegebb és valahogy intimebb is. Ráadásul, míg egy CD (vagy MP3) hallgatása hétköznapi háttértevékenység, addig egy vinyl felrakása egy igazi esemény.

A bakelitek tényleg jobban szólnak?

Ez egy rendkívül szubjektív kérdés, amit nagyon nehéz számszerűsíteni. A leggyakrabban elhangzó érv a vinyl mellett az, hogy a bakelitlemez analóg hanghullámot kelt, míg a CD digitális hanghullámmal operál. Egyszerűen fogalmazva, az analóg zene egy folyamatosan áramló adathullám, a digitális zene viszont több pontból áll, ami már-már olyan, mint egy hullám, de mégse. Napjainkban a digitális zene ott tart, hogy ezek a kis pontok már annyira közel állnak egymáshoz, hogy a legtöbben nem is hallják a különbséget. Sajnos a legtöbb MP3 fájl kis méretű, így sokkal drámaibb a minőségbeli eltérés. A jobb minőségű MP3 nagyobb méretű, így értelemszerűen több helyet igényel a merevlemezen, illetve az iPodon, ezért aztán sokan inkább az alacsonyabb átviteli sebességű fájlokat favorizálják. Egy élménybeli külünbségről beszélünk tehát, hiszen a zenehallgatás olyan, mint filmet nézni: ezt megtehetjük moziban, tévén, DVD-n, Blu-Ray-en stb, de az élmény mindig más. A moziban azonban muszáj a filmre koncentrálni. A legtöbben  jobban odafigyelnek a bakelitről szóló zenére, már csak azért is, mert tudják, hogy meg kell majd fordítani.

De mi van, ha a számaimat Pro Tools-szal vettem fel?

A fentiek alapján (az analóg hullám kontra digitális hullám), sokan megkérdőjelezik, hogy egy bakelit valóban jobban szól-e egy CD-nél, ha mindkettő anyaga egyazon digitális forrásból származik, lásd Pro Tools. Ízlések és pofonok, ismét. Úgy tűnik, hogy manapság a CD a legnépszerűbb forrás, szemben az audioszalaggal, vagy a DAT kazettával. Vajon a zenék jobban szólnának, ha az összes felvétel és keverés anyaga analóg forrásból származna, mint régen? Valószínűleg igen. A mozi analógia ez esetben is megállja a helyétműködik itt. Vegyük például az Ideglelés című filmet (The Blair Witch Project), amelyet videókamerával rögzítettek, és a Klónok támadását (Star Wars: Episode II), amelyet digitális eszközökkel forgattak. Otthon vagy a moziban volt élvezetesebb megnézni őket? A legtöbb mozi továbbra is filmvetítő gépet használ, így jó eséllyel analóg verzióban láttad. Az Ideglelés esetében a videófilmet (ami egy elég csapnivaló analóg forrás) átmásolták szalagra,  amitől a minősége még nem verte ki a plafont, de valahogy mégis jobb lett.

Moziban feltehetően nem nézel rá a levelezésedre az unalmasabb részek alatt, a telefont sem veszed fel, hanem maximálisan a filmre koncentrálsz. Ugyanígy zenét sem hallgatsz, amikor fontos munkát végzel, inkább akkor teszel fel egy lemezt, amikor oda tudsz rá figyelni. Mint említettem, a Klónok támadását digitálisan forgatták, majd átmásolták filmre (mint amikor egy CD-t átírnak vinylre), amitől a moziban vetített verzió sokkal élethűbb és emberibb lett. Személy szerint én még az elvétve szembeötlő hibákat is értékelem, ahogy a bakelit időnkénti sercegését is szeretem. Ez valahogy emberiközelivé teszi az egészet, mint amikor egy zenekar koncerten valami váratlant művel. Valamitől megeség tölti el az embert, amikor feltesz egy lemezt. Talán a hang teszi, talán a borító, talán az a rituálé, amikor ráhelyezed a tűt a vinylre.

Valójában kik vásárolnak bakelitlemezeket manapság?

Abból, amit látok és hallok, azt szűröm le, hogy a legkülönfélébb emberek. Az elmúlt pár évben úgy tűnt, mintha csak a keményvonalas audiofilek és DJ-k vásárolnának vinylt, mostanában viszont egyre többen újra felfedezik maguknak, amikor az alacsony bitsebességű MP3-nál valami kézzelfoghatóbb és jobb minőségű zenehordozót keresnek. A bakeliteladások zászlóshajója a rockpiac, azon belül is a metal és az indie stílus a két fő húzóerő. De úgy tűnik, hogy a többi műfaj is rálépett erre az ösvényre, mert egyre több ember járt úgy, mint én... egy nap rájöttek, hogy nincs értelme a CD-ket a borítójuk miatt, illetve otthoni hallgatás céljából megtartani, amikor minden szempontból nagyobb élményt nyújt a vinyl. Bármilyen hülyén is hangzik, ez a meglátásom. A 90-es években kevés bakelitet vásároltam, most azonban minden új zenémet vinilen szerzem be, sőt a 90-es évek & 2000-es évek elején vett CD-imet is lecserélem.

Akkor most a bakelitlemez üti ki a nyeregből a CD-t?

Bármennyire is szeretem a bakelitet, tudom, hogy nem való mindenkinek. Vinylt vásárolni számomra olyan, mint amikor más díszdobozos CD-t vesz. Csak azok költenek ilyesmire, akik nem átlagos zenehallgatók, és adnak a minőségre, csomagolásra, borítóra, stb. Bár a bakeliteladás mértéke egyre növekszik, nem gondolom, hogy átvenné a hatalmat a zenehordozók terén a közeljövőben, csak azoknál kerül az első helyre, akik igazán vájtfülűek és értékelik a körítést is.

OKÉ, MEGGYŐZTÉL. MI A TEENDŐM?

Mastering
Az első lépés a mastering, amely valójában egy gyűjtőszó a keverésre, kiegyenlítésre, szekvenciálásra stb. Ezt mind el kell végezni, mielőtt beküldenéd az anyagodat magnószalagon vagy CDR-fájlként, hogy kinyomjukbakelitlemezre. A Unitednek beküldött forrásanyagnak úgy kell szólnia, ahogy  szeretnéd, hogy a lemezed szóljon, beleértve a zene minőségét, a dalok sorrendjét, a számok közötti szünet időtartamát. Ne feledd, hogy a lemez két oldala közéegy hosszabb szünetet beiktatni! Ideális helyzetben (azaz közvetlenül azután, hogy ötösöd lett a lottón) orsós mágnesszalagra történik a dalok rögzítése, hogy aztán analóg berendezéseken végezd a masterelést. Vannak dolgok, amiket a tapasztalt hangmérnökök másképp csinálnak, ha a keverés eredménye vinylre kerül. Tehát egy tökéletes világban minden AAA, vagyis analóg a felvétel, a keverés és maga a kiadvány is). Aki még emlékszik az első CD-k megjelenésére, talán fel tudja idézni, hogy AAD- vagy ADD-jelzés szerepelt rajtuk, arra utalva, hogy a lemezt analóg módon rögzítették, analóg vagy digitális úton keverték és ezt követően írták ki CD-re. Manapság azonban sok lemezen szerepel a DDA-jelzés, ami arra utal, hogy az anyagot eredetileg digitálisan rögzítették és keverték, majd ezután nyomták vinylre. Fogadok, hogy a legtöbben (mint például én) nem veszik észre a különbséget. Sok olyan anyaghoz volt már szerencsém, amelyeket CD-ről írtunk bakelitlemezre, mégis jobban és szívet melengetőbben szólnak, mint a CD-k.

Lakk mastering
Ez a forrásanyag (szalag, DAT, CD, stb) lakkrétegre való nyomásának a művészete. A lakkréteget úgy kell elképzelni, mint a lemez puhább, viaszosabb változatát. Ennek alapján készül el az a fém nyomólemez, amellyel aztán sokszorosítják az adott bakelitlemezt. A lakkra ezüstréteg kerül, majd galvanizálják, így születik meg az a kemény nikkel korong, amit masternek, vagy "mesterlemeznek" hívunk. A mesterlemez gyakorlatilag az inverz fém verziója a lemezednek, amelyen a barázdák helyett kitüremkedések vannak. A master alapján készítik az "anyalemezeket", amelyek szintén fémből vannak és ezeket aztán nyomólemezekként használják a sokszorosításhoz. A nyomólemez már majdnem úgy néz ki, mint a végtermék, csak a mesterlemezhezhez hasonlóan, ennek a felülete is inverz, hiszen a kitüremkedései alakítják ki a korongod barázdáit.

Időkorlátok
Az URP-nél azt javasoljuk, hogy a minőségi hangzás biztosítása végett, korlátozzuk a lemezre szánt zene hosszát. Ha túl sok zenét zsúfolunk fel egy oldalra, az jelentősen csökkentheti a hang minőségét, illetve növelheti a sérülés esélyét. Azt tartjuk, hogy a 12-es formátumú (12 inch) hanglemezre, 33 1/3 fordulatszámnáloldalanként legfeljebb 18 percnyi zenét érdemes felrakni, 45-ös fordulatszámnál pedig csak 12 percnyit. A 7 inch-es kislemezek esetében, 33 1/3 fordulatszámnál oldalanként legfeljebb 6 percnyi zenét érdemes felrakni, 45-ös fordulatszámnál pedig csak 4 és fél percnyit. Ha azonban a zenében hangsúlyos szerepet játszik a basszus, akkor az optimális hangminőség biztosítása érdekében oldalanként nem érdemes átlépni 4 és fél percet, sőt, ilyen esetben, 45-ös fordulatszámnál, 7 inch-es kislemeznél, oldalanként inkább csak 3 és fél percet javasolnánk.

RPM
Az RPM egy mozaikszó, ami annyit tesz, hogy percenkénti fordulatszám. Vagyis egy 45 RPM-es lemez percenként 45 kört tesz meg, míg egy 33 1/3 RPM-es korong 33 1/3-szor fordul körbe. Erre a magyarázat a tér és minőség arányában keresendő. A 33 1/3 RPM-es lemezre több zene fér, míg a 45 RPM-es hangminősége állítólag jobb. Íme egy friss példa: a Metallica újrakiadásai két formátumban érhetőek el, 33 1/3 RPM-es nagylemezként, illetve a "Deluxe Edition", 45 RPM-es duplalemezként. Kezdenek teret nyerni az audiofil felvételek, amelyek a hangminőség oltárán feláldozzák a kényelmet (inkább a duplalemezt részesítve előnyben a szimplával szemben). Rhinótól okos húzás volt, hogy mindkettőt elérhetővé tette, mivel így mindkét gondolkodásmód megrögzöttjeit kiszolgálja.

Mátrixszámok
A mátrixszámok betűk és számok sorozata, melyet a "halott viaszba" vésnek bele a kiadó neve és a zene közé. Ezek a számok néha segítenek nyomon követni, hol masterelték és nyomták az adott lemezt. Például, ha egyszer egy 45-ös Beatles-lemezhez, amelyet Vee Jay Records adott ki, és a mátrixszámában szerepel az "SO", az azt jelenti, hogy ugyanabban az épületben nyomták, ahol az URP mind a mai napig nyomja a lemezeit.

Címke
Jó, ez kicsit kézenfekvő, de azért szeretem leszögezni, mert fontos. A címke a lemez közepén található és egy köralakú papír, amelyen az album előadója, címe és oldala (A vagy B) is szerepel. Sokszor a számcímeket is tartalmazza. Egy kevéssé ismert tény, hogy a címke nem egy matrica, hanem még akkor préselik a lemezre, amikor a vinyl forró, így a kettő összeolvad.

Védőtok és borító
Bár néhányan nehezen jegyzik meg a különbséget, a védőtok az a papírtok, amibe azelőtt dugjuk a lemezt, hogy belecsúsztatnánk a kemény borítóba. Manapság a legtöbb védőtok egyszerű fehér papírból készül, közepén köralakú kivágással, hogy látszódjék a címke. Persze arra is van példa, hogy a védőtokot is beborítják dalszövegekkel, illetve egyéb információkkal. Sokféle borító létezik, de általában két csoportba sorolhatók: az egyzsebes és a kétzsebes borító, mindkettő kartonból készítve. A DJ-k 12 inch-es lemezei általában fekete-fehér borítót kapnak, középen köralakú kivágással,  hogy látszódjék a címke. Matricák, slágerszámok, stb segítenek a lemez azonosításában.

Színek
Sokféleképpen fel lehet tupírozni a lemezeket. Attól függően, hogy hol nyomják az anyagod, választhatsz majd áttetsző és masszívabb színek, a zavarosabb és konkrétabb képek között. Általánosan elfogadott vélemény, hogy romlik a hangminőség, ha nem fekete vinylre nyomtatunk, mondván, hogy a világosabb színű bakelitek és főleg a képpel díszített korongok rosszabb hanghordozók. Két elmélet van arról, hogy miért a fekete vinyl szól a legjobban. Az egyik, hogy ez a legtisztább, mert nem tartalmaz színes adalékanyagot. A másik, hogy a fekete vinyl az ólomtartalma miatt alkalmasabb a hanghordozásra. A fekete bakelit kis mennyiségben valóban tartalmaz ólmot, és tényleg lehet szerepe a hang minőségbeli különbségében. A képlemezekhez vagy videolemezekhez annyira nem értek, de annyit tudok, hogy a gyártási folyamat sokban különbözik a szokásos vinyllemezektől, és hogy az alkalmazott alapanyag közelebb áll a PVC műanyaghoz, mint a bakelithez. Akárcsak a legtöbb esetben, ha lemezekről van szó, ez is a te döntésed: mi a fontosabb a számodra, a lehető legjobb hangminőség vagy a vagány kinézet? Személy szerint, ha a lemezboltban döntenem kellene a Nicót a soraiban tudó Velvet Underground 180 grammos bakelitje és a banán-sárga vinyl változat között, engem elcsábítanának a színek, de sokan képesek ellenállni a csábításnak.

Ingyenes CD-melléklet? Nem vetemedik meg tőle a bakelitlemez?
Amikor először felmerült az a kreatív ötlet, hogy ingyenes CD-mellékletet lehetne rakni a vinyl mellé, sokan attól tartottak, hogy majd megvetemedik tőle a bakelit. Hajdan volt létjogosultsága ennek a félelemnek, ugyanis a legtöbb vinyl még hűlőfélben van, amikor bekerül a védőtokba és a borítóba, így a CD beszuszakolása valóban meghajlíthatja kicsit a lemezt. A problémát azzal hárították el, hogy kicsit módosítottak a gyártási folyamaton és megvárták, míg a frissen nyomott bakelit teljesen lehűl, mielőtt mellé rakták a CD-t. Sőt, egyes cégek eleve olyan borítókat gyártanak, amelyeken külön zsebet alakítanak ki kifejezetten a CD-k számára. Ily módon drasztikusan csökkent az esélye annak, hogy meghajoljon a lemez. Persze az MP3 esetében ilyesmi szóba se jön, de MP3-at nem is árulnak a kedvenc lemezboltodban.

Méretek, formák és barázdák
A szabvány lemezek természetesen köralakúak, az átmérőjük pedig 7, 10, és 12 inch lehet. Vannak, akik alternatív formájú lemezeket is előállítanak, de ezekről nem tudok sokat. A legtöbb rock kislemez 7 inch-es verzióban jön ki és általában 45-ös fordulatszámú, biztosítandó a lehető legjobb hangminőséget. A dance, hiphop és R&B kislemezek azonban általában 12 inch-es vinylen jelennek meg, hogy a barázdák között kicsit több hely maradjon (feltételezve, hogy oldalanként csak egy-két dal szerepel). Ugyanis, mivel a 12 inch-es lemezeken általában kevesebb zene kerül fel, mint egy szokványos nagylemezre, a barázdák sorait szellősebben lehet elosztani a gyártás során. Így az előszeretettel keverő és szkreccselő DJ-knek megkönnyítik a dolgát.

Súly (180 gramm, 210 gramm, Jesszusom!)
A legtöbb szabvány 12 inch-es lemez 120-130 grammot nyom, de elérheti a 180 grammot is, sőt manapság már felbukkantak 210 grammosak is. A 7 inch-esek súlya általában 30 és 40 gramm között változik. Nemrég, piacra kerültek 48 grammos 7 inch-esek is, aminek azért örültem kifejezetten, mert a régi Fisher Price-albumokat juttatták eszembe, amelyek gyerekkoromban voltak divatban. Sok audiofil szerint a nehezebb lemezek jobban szólnak, de ez esetben is nehéz az ilyesmit számszerűsíteni, így aztán ez továbbra is vita tárgya marad. Talán a nehezebb bakelit kevésbérezonál be? Lehet, bárcsak biztosat tudnék mondani. Ami vitathatatlan, hogy a nehezebb lemezeknek jobb a kiállásuk, minőségibbnek tűnnek és kisebb az esély rá, hogy deformálódnak.

Gravírozott vinyl: lenyűgözően néz ki, csak ne próbáld lejátszani.
Az utóbbi időben egyre több gravírozott bakelit került ki a piacra. A Portishead, az Of Montreal, az Arcade Fire és Willie Nelson is adott ki olyan lemezt, amelynek az egyik oldala gravírozott. Ez az oldal nem tartalmaz zenét és így természetesen lejátszhatatlan, csak egy matt kép van rányomva. Nem  színes, kicsit olyan, mint egy fagyott ablak. A Portishead az egyik új single kiadványuk B-oldalára nyomott képet, Willie Nelson pedig egy duplalemez 4. oldalára rakott képet, mert szimpla nagylemezhez túl sok zenéje volt, szokványos duplalemezhez viszont kevés.

Végül pedig...
Sok mindent figyelembe kell venni, mielőtt nyomdába küldöd a lemezed anyagát. A legtöbb eldöntendő kérdés végeredményben mind arról szól, hogy a hangminőség (fekete vinyl, nehéz vinyl, analóg források, 45 RPM) vagy az egyediség / kényelem (színes vinyl, CD, mint forrásanyag, 33 1/3 RPM) mellett teszed le a voksod. Nem lehet mindenkit boldoggá tenni, úgyhogy inkább menj a saját fejed után, hallgass a szívedre, aztán légy büszke az eredményre, és népszerűsítsd teljes mellbedobással! Ügyelj rá, hogy ki legyenek domborítva a kiadványod különlegességei (szín, gravírozás, letöltési lehetőségek) mind a honlapodon, mind az értékesítési lapon, de az se árt, ha egy matricán feltünteted ezeket a borítón, mert ezzel be lehet vonzani vásárlókat... Tudom jól, mert engem is be szokott vonzani. Vajon Cracker Jack tenne ingyenes játékot a csomagba, ha nem tüntetné fel jól látható helyen, hogy "ajándék játékkal"? A letöltési kártyákat sem jó elpazarolni...