Hangminták és ütemek felhasználásának engedélyeztetése

A hiphop, a dance és egyéb hasonló műfajok művészei és producerei már régóta a kultúra részévé tették a hangminták és ütemek felhasználásának engedélyeztetését.  Még az alkalmi zenerajongó is könnyen felismeri a más szerzeményeiből származó úgynevezett "mintákat" egy új számban.

Mindemellett, mindig sok kérdés merül fel, amikor egy másik zenész munkáját "hangmintázza" valaki az új művében, ugyanis a felhasználás jóváhagyásának a folyamata bonyolult, a követelmények pedig szerteágazóak lehetnek.  Egyre fontosabb ennek a kérdésnek a megnyugtató szabályozása és kezelése, ugyanis egyre több zenész kínálja eladásra az "ütemeit", illetve instrumentális számait.  Vegyük végig ezeket egyenként.

Jellemzően egy szám szerzői jogtulajdonosának - aki lehet például a hangfelvételen hallható művész - kizárólagos kiváltsága, hogy értékesítse, terjessze, és engedélyeztesse a dalt másoknak. Ahhoz, hogy egy másik zenész felhasználhassa valaki más szerzeményét teljes egészében vagy részben, a feleknek hivatalos megállapodást kell kötniük. Az ilyen írásos megállapodásokra a továbbiakban "licencként" hivatkozunk. Ez egy olyan dokumentum, amely feljogosítja az engedélykérőt, hogy felhasználja a megállapodás tárgyát.

A licenc magában foglalhatja a jogot, hogy  az illető terjessze és értékesítse az adott daltfizikai vagy digitális formában, illetve zenei streaming platformokon. A licenc arra is engedélyt biztosíthat, hogy nyilvánosan, rádióban vagy élőben, koncerten is előadhassák a művet.

A zeneiparban két olyan gyakori helyzet van, amikor elengedhetetlen, hogy az illető megszerezze a szükséges engedélyeket. Az egyik, ha egy zenész hangmintákat akar kölcsönvenni egy már meglévő anyagból vagy akár egy egész dalt akar felhasználni. A másik, amikor egy művész megvásárol egy "ütemet" vagy egy instrumentális számot valakitől. Vegyük sorra ezt a két esetet.

Mi az a "hangmintázás"?

A "hangmintázás" valaki más szerzeményének és/vagy más rögzített anyagának egy részletének vagy egészének a beépítése egy teljesen új dalba. A ténylegesen felhasznált hossz attól függ, hogy a művésznek mi a célja vele. Lehet, hogy csak egy rövid dobtémára vagy gitárriffre van szüksége, de az is lehet, hogy egy komplett refrént vagy énekrészt akar felhasználni.

A legegyszerűbben fogalmazva ez egy zenei "copy&paste"  művelet, amikor egy zenész kimásol egy részt más már meglévő hangfelvételéből és beilleszti a saját szerzeményébe.

Bár ez magától értetődőnek tűnhet, aki engedély nélkül használ hangmintákat, azt beperelhetik szerzői jogok megsértéséért. Ez természetesen elkerülhető, ha beszerezzük a megfelelő engedélyeket a másik munkájának a hangmintázására.

Hogyan lehet "hangminta-jogosultságot" szerezni egy már létező lemezhez?

Annak érdekében, hogy egy másik zenész munkáját jogszerűen "hangmintázhassa" egy művész, a hangmintát kölcsönvevőnek "hangminta-jogosultságot" kell szereznie az eredeti felvétel és az alapul szolgáló zenemű valamennyi jogtulajdonosától.

Korábban már említettük, hogy minden dalhoz két szerzői jog tartozik: a hangfelvételé (amelyet általában egy lemezkiadó igazgat, például az Atlantic Records) és az alapul szolgáló zenei kompozícióé (amelyet általában egy zenekiadó vállalat, például a Universal Music Publishing igazgat). Ez azt jelenti, hogy annak a félnek, aki "hangmintát" kíván felhasználni vagy valami más módon akarja beépíteni egy másik létező anyagát, engedélyt kell kérnie a mű mindkét szerzői jogtulajdonosától. Ez azt jelenti, hogy a zenésznek licencszerződést kell kötnie minden tulajdonossal a "hangminta" jogszerű felhasználása érdekében.

Annak érdekében, hogy kiderítsd, egy szerzeménynek kik a jogtulajdonosai, először az Egyesült Államok előadójogi szervezeteinek adatbázisait kell átböngészned e szervezetek (például ASCAP vagy BMI)honlapján. Ezekben az adatbázisokban általában szerepel az összes releváns dalszerző és producer, valamint a dalok zenekiadó vállalatának elérhetőségi adatai.

Ezekben az adatbázisokban általában szerepelnek a felek közvetlen elérhetőségei, de ha mégsem, érdemes az adott vállalat belső részlegeinél kutakodni. Ezek valamelyike foglalkozik a "licenceléssel", a "hangmintázással" illetve a "jogosultságokkal". Ezek az egyének, illetve szervezeti egységek, kezelik általában a harmadik fél már létező felvételeinek engedélyezéseit másoknak.

Miután sikerült meghatározni a megfelelő jogtulajdonost, "hangmintázási" engedélyt kell kérni tőle. A kérelemnek általában a következőket kell tartalmaznia:

  • Milyen hosszú hangmintát akarsz felhasználni az új szerzeményedben (hány perc vagy másodperc)? 
  • A dal melyik részét tervezed felhasználni (például egy egész refrént, vagy egy dobtémát, egy kis énekrészt, stb.)? 
  • Hogyan tervezed felhasználni a hangmintát (pusztán lecserélve a refrént, eltorzítva a háttérben, végtelenítve, stb.)?
  • A terjesztésre szánt kiadvány mennyisége; és végül,
  • Milyen formátumban akarod terjeszteni az új szerzeményt (CD, vinyl, digitális letöltések, csengőhangok, streamelés, stb.)

Mindemellett egyes jogtulajdonosok azt is elvárhatják, hogy a hangmintázni kívánó személy küldjön egy példányt az új szerzeményből, hogy a jogtulajdonos meghallgathassa, mielőtt engedélyt adna a kért anyag felhasználására. Mivel a végső döntés az engedély kiadására a jogtulajdonos kezében van, minél több információval látod el, annál jobb esélyekkel indulsz.

Miután egy zenész annak rendje és módja szerint kikérte az engedélyt egy meglévő mű "hangmintázására", már csak a szerződés részleteiről kell megállapodni. Egy tipikus licencszerződés tartalmaz egy előzetes licencdíjat, amelyet az eredeti tulajdonosok számára kell kifizetni, valamint potenciálisan magában foglalja az eredeti előadónak járó jogdíjat minden eladott felvétel után. Bizonyos esetekben, például amikor az eredeti szám jelentős részét hasznosítják, vagy ha a művész rendkívül népszerű, az eredeti tulajdonos tényleges tulajdonosi részesedést kérhet az új felvétel jogaiból.

A licencszerződések azonban néha egyszerűen megvásárolhatóak egy "átalánydíj" kifizetésével. Ezekben az esetekben, a "hangmintázni" kívánó zenész a meglévő művekért csak egy egyszeri díjat fizet az eredeti tulajdonosok számára, további jogdíjakkal nem tartozik, és az új dal tulajdonjogaiból sem kell átengednie semennyit senkinek.

Vannak különböző tényezők, amelyek meghatározzák a licencdíjat. Ezek közé tartoznak például a következők:

  • Az eredeti dal kereskedelmi sikere,
  • A hangmintázandó eredeti művész sikeressége és népszerűsége,
  • A hangmintázó művész sikeressége és népszerűsége,
  • A hangminta hossza és mértéke,
  • A hangminta terjesztésének módja (például csak letöltések, csak streamelés által stb.), és végül
  • Hogyan kerül felhasználásra a hangminta az új felvételen (például az egész énekrész hallatszik majd a dalban, vagy a dobtéma lesz végtelenítve, stb.)?

Általában, minél híresebb az eredeti szám, illetve minél hosszabb a felhasznált hangminta, annál nagyobb a lincencdíj. Mint a legtöbb esetben a szórakoztatóiparban, a művész alkupozíciója erősebb, mert ha nincs megegyezés (tehát nincs engedélyezve a hangminta), akkor még perre is sor kerülhet. Ennek a végén pedig szinte biztos, hogy a hangmintázónak mélyen a zsebébe kell nyúlni, mert a licencdíj mellett a büntetés és a jogi költségek is terhelik majd, különösen, ha a hangmintát felhasználó dal kereskedelmi sikert könyvelhet el magának.

Mi az a "ritmuslízing" és "ritmusvásárlás"?

Megjegyzés: Győződjön meg róla, hogy olvassa el a részletes darab Beat licensing 101!

Egy másik gyakori engedélyezési helyzet, amellyel a zenészek a közelmúltban találkozhattak a zeneiparban, amikor producerek és más ritmusfelelősök értékesítik az "ütemeiket" (instrumentális számaikat). Rengeteg honlapon hirdetik és árulják zeneszerzők az instrumentális számaikat. A szerző és az anyagot használni kívánó harmadik fél általában licencszerződés formájában kötnek egyezséget, amelynek "lízingelés" vagy teljeskörű vásárlás a tárgya.

Az első szempont, amelyet a vevőnek figyelembe kell vennie, amikor instrumentális számot vagy "beat"-et vásárol egy másik zenésztől, az, hogy ezzel ő "bérbe vette" vagy "megvette" a számot. Ettől függ ugyanis, hogy a kiadott licenc kizárólagos vagy nem kizárólagos. Jellemzően, ha egy alkotó "lízingeli" a szerzeményét valaki másnak, akkor a vevő nem kizárólagos jogot kap az instrumentális mű felhasználására és a szerződésben meghatározott ideig (azaz egy hónap, egy év, több év, stb.)reprodukálhat, eladhat vagy más módon nyilvánosan terjeszthet olyan kész műveket, amelyek tartalmazzák a a szóban forgó ritmust.

"Ritmuslízingelés" esetén az eredeti alkotónak továbbra is jogában áll  eladni ugyanazt az instrumentális művet, illetve nem kizárólagos engedélyeket kiadni rá más zenészek számára. Ilyen esetekben, ha a vevő az időszak lejárta után is fel akarja használni, illetve értékesíteni szeretné azt a felvételt, amely tartalmazza a szóban forgó ütemet, akkor a vevőnek további megállapodást kell kötnie az eredeti mű készítőjével.

Ha azonban az illető kizárólagos jogot kíván szerezni a beat határozatlan ideig történő felhasználására,akkor azinstrumentális szám megvásárlására irányuló megállapodást kell kötnie. Ez a megállapodás megtiltja az eredeti alkotónak, hogy ugyanazt az instrumentális anyagot másoknak újra értékesítse, és a vásárló számára kizárólagos jogokat biztosít az instrumentális műhöz bármilyen célra, amire az új tulajdonos fel kívánja használni.

Általában, amikor az ilyen típusú engedélyekről és licencdíjakról tárgyalnak, fontos, hogy megvitassák, a vásárló fél mire akarja felhasználni az instrumentális számot. A megállapodásnak ugyanis ki kell térnie arra, hogy az adott ütemet magába foglaló új számot hol és mire lehet felhasználni (például "csak demózásra", "csak iTunes-értékesítésre", "ingyenes vegyes lejátszási listára való felrakásra", vagy a dal e-mailben történő elküldésére), hogy a kész műből hány példány és milyen formátumban(például CD, digitális)kerül kereskedelmi forgalomba. Ezenkívül a feleknek el kell dönteniük, hogy a kész mű mely területen értékesíthető (például Észak-Amerikában, Európában, "az univerzumban").

Jellemzően, a lízingelés kevesebbe kerül, mint a kizárólagos jogok megvásárlása, hiszen a nem kizárólagos lízing lehetővé teszi az alkotó számára, hogy ugyanazt a művet többször is értékesítse más-más vevőknek. Egy beat "lízing" vagy "vásárlás" díja 5-10 dollártól indul és akár a több ezer dollárt is elérheti. A díj attól függ, hogy az instrumentális szám szerzője mennyire népszerű és elismert alkotó, illetve hogy a vevő milyen típusú felhasználásban gondolkodik

A fentiek tükrében alapvető fontosságú még, hogy maga a megvásárolt vagy lízingelt beat, illetve instrumentális szám biztosan ne tartalmazzon semmilyen jogosulatlan "hangmintát". Ha a hangszeres szerzemény mégis tartalmaz hangmintát egy másik műből, akkor a vásárló előírhatja, hogy az eladónak rendelkeznie kell a vonatkozó "hangminta-jogosultsággal", illetve olyan dokumentummal vagy bármely más, egyértelmű engedéllyel, amely lehetővé teszi az ilyen "hangmintát" tartalmazó szám használatát és kereskedelmi forgalmazását.

Ha az eladó nem tud felmutatni megfelelően dokumentált engedélyt, ajánlott elállni a vásárlástól (vagy lízingeléstől), hiszen így a vevő is felelősségre vonható lesz az esetleges szerzői jogok megsértése miatt. Még ha az eladó instrumentális számban nem is szerepel egyértelműen jogosulatlan hangminta, célszerű biztosra menni, és kikötni, hogy minden ilyen típusú felelősség teljes mértékbenaz eladót terheli és  kártalanítja a vevőt, ha a megvásárolt vagy lízingelt beat miatt őt beperlik, vagy bármilyen módon kérdőre vonják jogosulatlan anyag felhasználása következtében. A vevőnek arra kell törekednie, hogy az eladó garantálja, hogy a műben található anyagra vonatkozó összes jog az övé, és hogy a mű létrehozásához nem használt "hangmintákat" vagy más jogosulatlan anyagot.

Fontos továbbá, hogy a felek írásban állapodjanak meg arról, hogy az eredeti alkotó mire jogosult a vevő által megszerzett jogokért cserébe. Ez magába foglalhatja a zenei producer részesedését a kész szám hagyományos zenei kiadásából származó bevételekből. Ezesetben, a megállapodásban szerepelnie kell, hogy hány százalékra jogosult az illető. Az is lényeges, hogy meghatározzák a jogdíj mértékét, amire az eladó jogosult, és amely jellemzően egy bizonyos százaléka a szerzemény által  generált jövedelemnek. Ennek a számszerűsítése alapulhat "példányonkénti" díjon, de lehet egy egyszerű átalánydíjas kivásárlás is, amely nem tartalmaz további jogdíjat az eladások után.

Hasonlóképpen feltétlenül körvonalaznunk kell, hogy a vásárló fél kiadhat-e majd harmadik félnek az új dalra vonatkozó licenceket, vagy sem. A feleknek abban is meg kell állapodniuk, hogy a felhasználás mely módjai megengedettek, például vizuális képekkel való szinkronizálás joga bármely médiában, mozgóképen, televízióban vagy videojátékban.

Végezetül, a felek között meg kell határozni a vonatkozó hitelt,amennyiben van ilyen, valamint a nyilvánossághoz való jogot. A nyilvánosság joga lehetővé teszi a vásárló számára, hogy felhasználja a zeneszerző nevét, arcképét és életrajzának a művel összefüggésbe hozható részleteit, amelyek ráhatással lehetnek a mű értékesítésére. Ez rendkívül fontos, különösen, ha az instrumentális szám szerzője jól ismert "ritmusgyáros".

Mint azt már fentebb említettük, fontos megszerezni minden szükséges engedélyt és jogot a terjesztendő és értékesítendő anyaggal kapcsolatban. Valójában a legtöbb harmadik félnek számító terjesztési platform, mint például a Tunecore,megköveteli a felhasználóktól, hogy ellenőrizzék,  rendelkeznek-e az általuk eladásra kínált anyagokra vonatkozó jogokkal. Ha a művész nem szerzi meg a megfelelő engedélyeket, mielőtt elkezdené értékesíteni a zenéjét, az jó eséllyel visszaveti majd a bevételeit, de még a hátrányos jogi következmények sem kizártak.

Ezt a túlélési útmutatót nem jogi tanácsadásnak szántuk, ahhoz érdemes egy ezen a területen jártas ügyvéddel konzultálni.

Írta: Justin Jacobson